2008. március 29., szombat

Vizivadász?

Ma délutánra egy kellemes sétát terveztünk, de leginkább ez lett belőle:

Hazaérve gyors fürdés, de abból meg sértődés lett:

De hamar békülő fajta ez a Barka!

2008. március 25., kedd

Kucsmagomba

A hosszúhétvége alatt lehetőségem nyílt egy kis rokonlátogatásra.
S mivel a cseh kucsmagombának most van szezonja, gondoltam szétnézünk Barkával a közeli erdőben. Gyermekkoromban sokat kirándultunk arra, és sokszor fél napig is bujkáltunk a bozótosban számháborút játszva. Akkor azt hittem csak a csapat győzelem utáni vágy vehet rá engem, hogy szúrós kökény és galagonya bokrok között bujkáljak.
Tévedtem.
Most Barka volt a vetélytárs és nem volt egyszerű megértetni vele, hogy ne vegye ki a kosárból, és falja fel a már összegyűjtött gombákat. De egyszer csak megértette. Ekkor jött a neheze. Ő maga is elkezdte keresni a gombákat és elég jól ment neki, nem jöttem rá, hogy szemmel vagy orral kereste, de őt annyira nem zavarta a sok szúrós tüske. Viszont sajnos csak a maga örömére dolgozott és nagyokat harcolt egy-egy szép gombával, apróra trancsírozta őket morgott hozzá és nagyon elégedett volt a győzelmével. Hiába kértem, hogy hozza oda nekem a megszerzett gombákat, nem tette. Talán majd jövőre...
Egy óra alatt szép kis zsákmánnyal tértünk haza, és kezdhettem tisztogatni a bundáját az erdőből begyűjtött tüskéktől, bogáncsoktól. Volt belőlük bőven...
A szarvasgomba keresése is már egészen jól megy neki a kertben, hamarosan kiviszem erdőbe és ügyeskedhet ott is.

2008. március 17., hétfő

Képes összefoglaló a hétvégéről

Szép napos idő, remek társaság, sok okos helyes kutya, egy-két finom falat. Több nem is kell, egy jól sikerült hétvégéhez.
A kicsiknek leginkább így telt:

De azért volt pár nyugodt pillanatuk is.

Szlovákiából helyes lagotto fiú Dami és méghelyesebb várandós lagotto leányzó Bibi és gazdáik is velünk tartottak.

Ő Dami, mondhatni labda őrült :-)

Volt aki megtalálta a legkényelmesebb széket.

És persze készült csoportkép is.

2008. március 10., hétfő

Ők Musa és Lotta.
Hét hónapos nagyon szép kis szukák, akik már jó eredményeket értek el olaszországi szarvasgomba kereső versenyeken.
A hétvégén látogatóban voltak Barka testvérénél Bertánál.
A kép emelkedett hangulatról árulkodik :-)

2008. március 8., szombat

Találós kérdés

Születés

„Nem kell külön elnyernünk bizalmát vagy barátságát, mert ő születésétől fogva a barátunk: Behunyt szemmel is bízik bennünk; még születése előtt elkötelezte magát az ember mellett.”

Mester

Senki ne gondolja, hogy ennek az édes kicsi laggotonak, majd én préselem a kobakjába, hogy hogyan kell megtalálni a szarvasgombát.
Mert hát fajtajellem, örökölt tehetség, rátermettség ide vagy oda azért nem megy az csak úgy magától.
Van nekem Mesterem, rutinos öreg róka a szakmában...

Az első éjszaka egy kicsi lagottoval...

Az első éjszaka egy kicsi lagottoval hmm, mit is mondatnék több mint fárasztó!
A nappalit ebesítettem számára, mindent elpakoltam amit rághatónak ítéltem, csak a neki szánt játékok, csipogók, rongybabák maradtak a padlón és temészetesen a bútorok lábai.
Hát ez utóbbiak kivételével az éjszaka abból állt, hogy legalább hatszor áttrendezte a holmijait egyik sarokból a másikba és onnan vissza aztán megint át és így tovább.
Négykor még pakolászott és gyorsan rájött hogyan kell hangot kicsikarni a műanyag csipogó brokkoliból. Ő bírta tovább én valamivel hajnali négy után elaludtam, de hatkor jött az ébresztő nyafi, kanapéra ugrálás, nyaldosás stb...
Reggeli után a kertben úgy rohangált mint aki meg van zavarodva! Hihetetlenül él, mindenre ugrik, ugatja magát az ajtó üvegében, és hatalmas lelkesedéssel osztja a csókokat.
Egy dologban már most biztos vagyok, ez köztünk életre szóló szerelem!

Kutya

„A kutyám jön, hogy kitöltse a hűtlen barátok által hagyott űrt a szívemben. Nincs benne irigység, rosszakarat vagy gyűlölet. Nem árulja el a titkaimat, nem lesz féltékeny a sikereimre és nem leli örömét a bánatomban.”

2008. március 7., péntek

Göndörszőrű kincsvadász

Göndörszőrű kincsvadász
A lagotto romagnolo ősi olasz fajta, bár hivatalosan csak 1993 óta létezik. Magyarul talán olasz vízikutyának nevezhetjük, hiszen egészen a XIX. század közepéig kifejezetten vízi vadászatokon segédkezett, télen még a jeget is áttörve hozta fel a víz alól és vitte gazdája csónakjába a meglőtt madarakat. Hiteles dokumentumok bizonyítják, hogy már az 1600-as években lagottókat használtak Comacchio és Romagna lagúnáiban, mocsaras területein a vallarólók, akik egészen a XIX. századi lecsapolásokig a vadban gazdag vizes élőhelyek „adószedői” voltak. Kutyáik hűségesen őrizték házukat és csónakjukat, kiváló kereső- és apportkészséggel rendelkeztek, a leghidegebb téli napokon is lelkesen keresték a lelőtt madarakat. Ezt a szinte kétéltű életformát a lagottók nagyon tömör és göndör, dús aljszőrzetű bundája tette lehetővé. A vallarólók másik megélhetési forrása a gombászat volt, egészen pontosan a szarvasgomba begyűjtése és eladása. A mocsarak folyamatos lecsapolása miatt, kutyáikkal együtt a vízi vadászatról egyre inkább szarvasgomba keresésre álltak át. Fokozott keresőösztöne, lankadatlan munkakedve és kiváló szimata révén a lagotto új munkakörében is hatékonyan tudott dolgozni. A vízi életmódhoz szükséges bunda most az aljnövényzet tüskéi ellen védte négylábú viselőjét. Az átmeneti korszak, míg az egykori vízi vadászból hatékony szarvasgomba kereső kutya vált, kb. 1840 és 1890 közé tehető. E folyamat során a lagotto szépen lassan minden vadászösztönét elvesztette, hiszen gombakeresés közben nem foglalkozhatott semmi mással. A vallarólók nyilván nem díjazták, ha kutyájuk a drága szarvasgomba helyett a felbukkanó nyúl után vetette magát. A korabeli lagotto tenyésztés egyetlen célja az volt, hogy a lehető legjobb kereső kutya szülessen, minél kevesebb vadászösztönnel fűszerezve. A lagotto olyan világban élt, ahol a kutyákkal való munka és foglalkozás nem jelentett egyet a kutyaszeretettel. A szarvasgomba-üzletben nem volt szolidaritás, csak irigység, bizalmatlanság, alattomosság és olykor kegyetlenség. Fajtától függően, egy-egy kiló szarvasgombáért már akkoriban is egy vagyont fizettek. Egy jó kereső kutya akár 70 centiméterrel a föld alatt is megtalálta az értékes gombát.